Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Március 6-án

2008.03.06

Az Alba Volán SC jégkorongcsapata második mérkőzését is megnyerte a SportKlub Csíkszereda otthonában, ezúttal 3:2-re, így már 2:0-ra vezet a három nyert mérkőzésig tartó elődöntőben. A székesfehérváriak a második harmadban, 0:1 után ütötték mindhárom góljukat. A következő találkozót már az Alba Volán Jégcsarnokban rendezik. A Dunaújvárosi Acélbikák Extra.hu bár nem játszott jól, akaraterejéről téve tanubizonyságot, 3:2-re megnyerte a másik elődöntő második mérkőzését a HokiKlub Csíkszereda ellen. A dunaújvárosiak közül Klacansky kétszer, míg Azari egyszer volt eredményes. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása így 1:1. A következő két mérkőzést Csíkszeredán játsszák vasárnap, illetve hétfőn. // A Dunaferr SE férfi kézilabdacsapata hét másodperccel a vége előtt dobott góllal 27:27-es döntetlent játszott a vendég címvédő Pick Szeged ellen a férfi kézilabda NB I-ben. A fantasztikus hangulatú mérkőzésen óriási iramot diktáltak a felek. Ebből legtöbbször a vendégek jöttek ki jól, hiszen nem egyszer három góllal is vezettek már. A dunaújvárosiak viszont nem adták fel, és az akarat diadalaként végül pontot mentett Kolics János csapata. A legeredményesebb Dunaferr játékos a 7 gólig jutó, az utolsó találatot szerző Miss Zoltán volt. A tabellát az MKB Veszprém vezeti, a Pick és a Dunaferr SE előtt. Február elején megkapta a letelepedési engedélyt Marko Vujin, az MKB Veszprém szerb jobbátlövője, így már nem külföldiként, hanem kézilabdamagyarként szerepel, sőt felvetődött a gondolat, hogy az egykoron Dunaújvárosban játszó Vujin megkapja a magyar állampolgárságot is. A játékos azonban, miután meghívták őt a szerb válogatottba, hazáját választotta. // A listavezető Győri Audi ETO kiütéses 32:23-as győzelmet aratott a címvédő Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I. rangadóján. A győriek ebben az idény mind a 31 tétmérkőzésüket megnyerték, és négy ponttal vezetnek a második helyen álló Dunaferr NK előtt. Szalagszakadást állapítottak meg Pálinger Katalin jobb bokájában, ezért a Győri Audi ETO és a válogatott klasszis kézilabdázója két hétig biztosan nem játszhat. A egykoron Dunaújvárosban is védő, világklasszis kapus a német Nürnberg elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg, amikor az egyik védés során rálépett a labdára. // A Dunaújvárosi Főiskola ELCO női vízilabdacsapata a bajnoki rájátszás első fordulójában Budapesten 12:8 arányú vereséget szenvedett a Domino Honvéd Polo együttesétől. Mihók Attila lányainak nincs sok idejük elemezgetni az okokat, hiszen vasárnap, déli 12 órától a holland bajnok Leiden Oestgeest az ellenfél a Fabó Éva Sportuszodában, a BEK negyeddöntő első találkozóján. // Dunaújvárosban rendezik ma és holnap a férfi röplabda Magyar Kupa négyesdöntőjét. A mai elődöntőben előbb a Kométa Kaposvár a Pheonix Mecano Kecskeméttel csap össze 15 óra 30 perctől, majd a Dunaferr SE a MAFC Hartmann Mapei gárdája ellen lép parkettre 18 órától. // Az Albacomp férfi kosárlabdacsapata 82:82-es döntetlent játszott idegenben a Planet Leasing Dombóvár otthonában a Magyar Kupa negyeddöntő első találkozóján, így kedvező helyzetben várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót. // Szávay Ágnes vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben az indiai Bangaloréban zajló 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. Az ötödik helyen kiemelt magyar játékos három szettben, 4:6, 7:6, 6:4-re kapott ki a világranglistán 83. üzbég Akgul Amanmuradovától. A mérkőzés 2 óra 34 percig tartott. // A magyar labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az MTK négy góllal, 4:0-ra nyert a REAC otthonában. A Győr hazai környezetben csupán 1:1-es döntetlenre volt képes a Pakssal, míg a Siófok otthon győzött 2:0-ra a Zalaegerszeg ellen. A játéknap zárómérkőzésén a Debrecen megsemmisítő, 5:1-es verést mért vendégként, tehát Budapesten, az Újpest együttesére. A visszavágókat jövő héten, szerdán rendezik. // Az Argentin Labdarúgó Szövetség bejelentése szerint a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikó ellen lép pályára, noha ugyanerre az időpontra volt lekötve a magyarok elleni budapesti fellépés is. Az argentin szövetség közleményében elnézést kért a kialakult helyzet miatt, és új időpontot javasol, melyen a dél-amerikai együttes a legerősebb összeállításában lép pályára, a dél-amerikai kommüniké név szerint megemlíti Messit, Tévezt és Riquelmét. // A labdarúgó Bajnokok Ligájában az angol Chelsea - a görögországi 0:0 után - könnyedén, 3:0-ra legyőzte az Olimpiakoszt. Az olasz AS Roma Madridban is tudott nyerni 2:1-re, így kettős győzelemmel, 4:2-es összesítéssel búcsúztatta azt a Real Madridot, amely zsinórban negyedszer volt képtelen bejutni a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai kupasorozatban. A portugál FC Porto ugyan egy hajrágóllal ledolgozta a Schalke 04 elleni 1:0-ás hátrányát, ám a 120 perces küzdelem után a büntetőpárbajt végül a németek nyerték meg, és jutottak tovább. Az Internazionale-Liverpool visszavágót egy hét múlva rendezik meg. // A labdarúgó UEFA Kupában ma játsszák a nyolcaddöntők első mérkőzéseit. Kiemelkedik a programból a Juhász Rolanddal felálló belga Anderlecht és a német Bayern München összecsapása. A Fiorentina-Everton, a Tottenham Hotspur-PSV Eindhoven mérkőzés – a holladoknál játszik Dzsudzsák Balázs -, továbbá a Bayer Leverkusen-Hamburg német házirangadó is érdekesnek ígérkezik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.