Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Május 20-án

2008.05.20

 

A Vasas 1:0-ás győzelmet aratott a tavasszal gyengélkedő Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójának zárómérkőzésén. A kispestiek utolsó nyolc bajnoki találkozójukon mindössze két pontot szereztek. A tabellát a Tatabányát 5:1-re verő MTK vezeti jobb gólaránnyal az FC Fehérvárt 3:0-ra legyőző Debrecen előtt. A székesfehérváriak az 5. helyen állnak. Ma este játsszák a Ligakupa döntőjének visszavágóját. Az FC Fehérvár 1:0-ás előnnyel látogat Debrecenbe. A találkozót a Sport2 televízió 20 óra 30 perctől, élőben közvetíti. // Egyre több a kérője Gera Zoltánnak, de a magyar válogatott támadója még nem döntött jövőjéről. A frissen élvonalba jutott West Bromwich Albionban játszó, ám lejáró szerződéssel rendelkező, így ingyen igazolható Gera a The Times című angol lapnak elismerte: tud a portugál Benfica ajánlatáról, de még kivár, és meghallgat minden csapatot, amely szerződtetni kívánja. // Az Albacomp férfi kosárlabdacsapata ma este, 19 órától Szombathelyen lép parkettre, a bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésén. A három győzelemig tartó párharc állása 1:1. // Sorozatban öt elvesztett bajnoki után a Hódmezővásárhely 33:32-es győzelmet aratott a Fehérép Alcoa ellen a női kézilabda-bajnokság utolsóelőtti fordulójában. A vereség azt jelenti, hogy a székesfehérváriaknak az utolsó körben, a Kiskunhalas ellen kell kivívni a negyedik helyet. A férfi bajnokság döntőjének negyedik találkozóját rendezik ma Szegeden. Az MKB Veszprém összesítésben 2:1-re vezet, és ha idegenben nyer, akkor bajnok. A találkozót a Sport1 televízió 19 órától, élőben közvetíti. // A visszavonuló montenegrói kiválóság, Maja Bulatovics búcsúmérkőzésére Montenegróba volt hivatalos a női kézilabdázók Európa-válogatottja, amely a hazai nemzeti csapattal mérte össze tudását egy gálamérkőzés keretében. A találkozót a montenegróiak nyerték 25:24 arányban. Az Európa-válogatottban pályára lépett az egykori dunaújvárosi klasszis, Németh Helga is, aki egy gólt lőtt. // Justine Henin visszavonulása után az orosz Marija Sarapova vette át az első helyet a női teniszezők világranglistáján. Henin ugyan még egy évig szerepelhetne a rangsorban, ám búcsújának bejelentésekor maga kérte, hogy töröljék a nevét. Szávay Ágnes így ismét a 13. pozícióba lépett előre. A múlt heti római tornán egyesben már a második fordulóban kiesett magyar játékos párosban a harmincegyedik helyen áll. // Kialakult a jövő évi, svájci A csoportos jégkorong-világbajnokság csoportbeosztása. Magyarország Kanadával, Szlovákiával és Fehéroroszországgal lesz egy csoportban. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, míg a negyedik a további három csoportutolsóval körmérkőzésen dönti el a bennmaradást. // A Dunaújvárosi Főiskola ELCO-DVCSH együttese szerdán, 17 órától idegenben a Hungerit Metalcom Szentes együttese ellen száll medencébe a bronzéremért vívott párharc második mérkőzésén. Az egyik fél két győzelméig tartó küzdelemben a dunaújvárosiak vezetnek 1:0-ra. Ha Mihók Attila lányai nyernek Szentesen, akkor megszerzik a bronzérmet. // A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban Szabadegyháza 0:0-ás döntetlent játszott Sárszentmiklóssal, Sárosdon nyert Bakonycsernye 4:3-ra, míg Iváncsa Pusztaszabolcson győzött 5:0 arányban. A tabellát Velence vezeti, Szabadegyháza a 8., Sárosd a 9., Iváncsa a 14., Pusztaszabolcs pedig a 15. helyen áll. // A megyei II. osztályban Pálhalma 4:1-re verte Adony együttesét, így a pálhalmaiak négy fordulóval a bajnokság vége előtt megnyerték az aranyérmet, és feljutottak a megyei I-be. Kisapostagon nyert Seregélyes 4:0-ra, Baracs Cecén szenvedett 1:0-ás vereséget, míg Mezőfalva Fülét ütötte ki 7:0 arányban. Adony a 2., Baracs a 4., Kisapostag a 8., míg a 15 pont levonással sújtott Mezőfalva a 10. pozíciót foglalja el.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.