Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Február 28-án

2008.02.28

 

A magyar férfi válogatott utolsó csoportmérkőzésén 3:1-re kikapott a Koreai Köztársaság csapatától a kínai Kantonban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokságon. Együttesünk a továbbiakban a 13-24. helyért folytathatja a küzdelmet, és legalább két mérkőzést meg kell nyernie ahhoz, hogy a 2010-es moszkvai csapat vb-n is a legmagasabb osztályban szerepelhessen. Női együttesünk Japán ellen mérkőzik a negyeddöntőben. // Szávay Ágnes párosban is elbúcsúzott az első fordulóban az 1,5 millió dollár összdíjazású dubai-i női tenisztornán. A magyar játékos az orosz Marija Kirilenko oldalán a Peschke, Stubbs cseh, ausztrál duótól szenvedett két sima szettben. 6:2, 6:3-as vereséget. Szávay Dubaiból Indiába utazik, számára a jövő héten a bangalorei torna következik. // Ocskay Gábor góljával hosszabbításban nyert az Alba Volán SC jégkorongcsapata 2:1-re Újpesten, az ob I negyeddöntőjének első mérkőzésén. Hazai pályán 3:1-re verte a HokiClub Csíkszereda a Miskolci Jegesmedvék együttesét a másik negyeddöntős ütközetben. Az egyik fél két győzelméig tartó párharcok következő összecsapását ma rendezik szintén Újpesten, illetve Csíkszeredán. A Dunaújvárosi Acélbikák Extra.hu együttese az alapszakasz győzteseként már ott van az elődöntőben. Vladimir Matejov gárdája ma 18, míg pénteken 17 órától a szlovák első liga élvonalában tanyázó Besztercebánya együttesével játszik felkészülési mérkőzést a Dunaferr Jégcsarnokban. // A Fehérép-Alcoa hazai pályán 27:27-es döntetlent játszott a Debrecennel, ezzel az idegenben pályára lépő együttes, azaz a DVSC jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjébe. A Győri Audi ETO együttese viszont magabiztosan tíz góllal, 36:26-ra nyert a Vác ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Pick-Szeged hazai pályán tizenkét góllal, 36:24-re verte a Komló együttesét a Budapest Bank férfi kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásában. Az MKB Veszprém együttese huszonegy góllal, 44:23-ra győzte le idegenben az Ózd gárdáját a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, ezzel a bakonyiak bejutottak az elődöntőbe. // Finnországban folytatja pályafutását Szentpéteri Viktor. A Dunaújváros FC egykori kapusa az FC Lahtihoz igazolt. A hálóőr egy plusz egy éves szerződést írt alá az északi klubbal. // Kialakult a magyar labdarúgó Liga Kupa negyeddöntőjének párosítása. Az oda-visszavágos párharcokban a BFC Siófok a Győri ETO-val, a ZTE a Pakssal, a REAC az MTK-val, míg az Újpest a Debrecennel játszik az elődöntőbe jutásért. // A Tatabánya labdarúgócsapata - függetlenül a mostani idényben elért helyezésétől – financiális okok miatt nem indul az NB I következő szezonjában. Erről Török József, a pillanatnyilag 15. helyen álló klub ügyvezetője tájékoztatta a szövetséget // A Serie A 25. fordulójának csúcsrangadóján az AS Roma Franceso Totti parádés gólját követően egészen a 88. percig vezetett az éllovas Internationale ellen, ám ekkor a már emberelőnyben lévő hazaiak az argentin Javier Zanetti távoli bombájával kiegyenlítettek, így az 1:1-es döntetlennel szinte biztossá vált, hogy idén is a 9 ponttal vezető milánóiaké lesz az olasz scudetto. // A Spanyol Kupában az elődöntő első mérkőzésén Barcelona-Valencia 1:1. A hazaiak a 93. percben egyenlítettek. A másik elődöntős párharcot, a Getafe-Santander találkozót a Sport1 televízió ma este 21 órától élőben közvetíti. // A Lens együttese gólgazdag mérkőzésen nyert hosszabbítás után 5:4-re a Le Mans otthonában a francia Ligakupa elődöntőjében. A Lens ellenfele a fináléban az Auxerre-t 3:2-re legyőző Paris St. Germain lesz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.